Modern emberként, egy individualizált és elidegenedett társadalomban éhezzük a kapcsolódást, a közösséget. Az önismereti csoportjaimban a közös az, hogy mindannyian behozzuk azt, ami van. Bennünk, körülöttünk. Ezzel vállalunk közösséget. Ez a típusú mélyebb kapcsolódás meghozza a “nem vagyok egyedül a problémámmal” érzését. Nem azért, mert bárki megoldaná, hanem azért, mert halljuk, átéljük, hogy más is hasonlóban van, nincs mitől tartani.

Az egyéni folyamatokhoz képest csoportban jóval több interakció zajlik, a résztvevők hatnak egymásra, ezek a reflektív kapcsolatok mélyítik az önismeretet.

A közösségi élmény mellett egy csoport biztonságos és megtartó tér. Neked, az érzelmeidnek. És egyben egy “laboratórium” is, ahol felfedezhető és megtanulható, hogy hogyan beszéljek az érzéseimről, húzzam meg a határaimat, építsek bizalmat. Mindezek megtörténnek természetes csoportokban is, itt viszont szakemberként kísérem (vagy kísérjük) a csoportot. Minden gyakorlat, eszköz, amit a csoportban használok, tulajdonképpen egy térkép, ami azt segíti, hogy jobban eligazodjunk a saját világunkban és a fentieket a lehető legbiztonságosabban éljük meg.